Szinte egyedülálló Czeglédi Nagy Zsófi nyelvtudása: a fiatal lány 12 nyelven beszél, nem is akárhogy. Kilenc középfokú és három felsőfokú nyelvvizsgája van. Persze ezek után sem dől hátra, ugyanis egyebek mellett japánul is nagyon szeretne megtanulni.

Kitartás, tanulási vágy és nem utolsósorban a nyelvek szeretete. Ezek mindegyike kellett ahhoz, hogy egy alig 23 éves hölgy mostanra 12 nyelven beszéljen.

– Az első nyelv a spanyol volt, amellyel 15 évesen kezdtem foglalkozni. Ehhez talán az is kellett, hogy Veszprémben találkozzak a kreatív nyelvtanulás megalkotójával – mondta a Lokálnak Zsófia. A fiatal lány 2009 decemberében kezdte elsajátítani a spanyol nyelvet, az említett módszer segítségével, hanganyagokkal, de tanár nélkül. Olyan jól ment neki, hogy 2010 márciusában már kezében volt a középfokú nyelvvizsgája. Ehhez napi 2-3 órát – természetesen szombaton és vasárnap is – a spanyollal foglalkozott.
 
– Mindez akkora erőt és önbizalmat adott, hogy egymás után elkezdtem tanulni további nyelveket is, így megszereztem a középfokot franciából, olaszból, hollandból, dánból, svédből, oroszból, eszperantóból és finnből, valamint angolból, németből és norvégból is. Mivel az északi nyelvek különösen vonzottak, beiratkoztam az ELTE-re, ahol tavaly végeztem skandinavisztika szakon – tette hozzá Zsófi, aki egyáltalán nem egy asztal mellett gubbasztó, könyvek fölé görnyedő tudósalkat. Ugyanis nemcsak imádja a zenét, hanem műveli is.
 
– A tanítás is nagyon vonz, de emellett dzsesszének és dzsesszbasszusgitár szakra járok a főiskolán. A párom kiváló zenész, több hangszeren játszik, vele van egy közös duónk – büszkélkedett Zsófi, aki távolabbi terveiről is beszélt a Lokálnak. 
 
– Franciából és oroszból szeretném megszerezni a felsőfokot, hogy eredetiben olvashassak Csehovot és Dosztojevszkijt. Ezenkívül régi álmom, hogy megtanuljak japánul. Még nem tudom, hogy a hivatásom a zene lesz, vagy a nyelvek, ám most mindben örömömet lelem, ami boldoggá és kiegyensúlyozottá tesz – mosolyodott el Zsófi.