Nyelvvizsgabajnok anyuka.
Szekszárdi Júlia az ELTE ötéves olasz-portugál szakán végzett, középiskolai nyelvtanárként dolgozik, és amellett, hogy két tündéri kislányát neveli, már 10 nyelvvizsgával rendelkezik.

Ön a gyermeknevelés mellett sajátított el jó néhány nyelvet, mely igazán szép teljesítmény! Megosztaná sikerének titkát?
- Mindenkinek szüksége van kihívásokra az életben, nekem ezt a nyelvtanulás adta meg. Szerencsésnek érzem magam, hogy megismertem Gaál Ottó módszerét, mert így otthon tudtam egyetlen könyvből megtanulni mindazt, amiről előtte azt hittem, hogy csak magántanárral vagy nyelviskolában lehetséges. Minden sikernek megvan a maga története, a nyelvtanulás sikeréhez – véleményem szerint - két fontos dolog kell: motiváció és kitartás. Akiben ez a kettő megvan, annak előbb vagy utóbb sikerül eredményeket elérnie.

Mi motiválta? Munkája során felhasználja nyelvismeretét?
- A nyelvek iránti szeretet és a tudásvágy motivált leginkább. Szerettem volna, ha a gyerekekkel itthon töltött idő alatt is tudok valamit tanulni, amivel több lehetek. Így adott volt, hogy a nyelvtanulás legyen ez a cél. A Kreatív Nyelvtanulás tűnt akkor a legjobb „társnak” ebben, ami aztán többszörösen is igazolódott. Minden nap használnom kell idegen nyelv(ek)et munkám során, és volt már példa arra is, hogy valamelyik ritka nyelv tudása segített.

Hogy jut ideje a két kisgyermekkel járó napi teendők mellett a nyelvtanulásra?
- Régi közhely, hogy az embernek arra jut ideje, amire szeretné, de ezzel egyetértek én is. A gyerekek mellett valóban nehéz volt időt találni a tanulásra, nem tudtam volna nyelviskolába vagy tanárhoz járni. A Kreatív Nyelvtanulás épp ezért volt tökéletes nekem: otthon, saját magam tudtam haladni az anyaggal; annyit, amennyire épp időm volt és olyan tempóban, ahogy az nekem megfelelő volt.

Tudna tippeket adni más kismamáknak, mikor lehet egy piciny időt lecsípni erre a célra?
- Általában az ebéd utáni alvásidőben és este tanultam. Miután gyorsan végeztem az épp esedékes házimunkával, leültem tanulni, amíg a gyerekek fel nem keltek. Persze nem volt mindig könnyű, én is sokszor fáradt voltam, de végül mindig győzött a kitartás és persze az is, hogy ismét egyre többet tudhatok egy adott nyelven. Hétvégén pedig sokszor a férjem vitte el a lányokat egy-két órára játszani, az ő segítsége nélkül nem sikerült volna.

Ekkora kinccsel a birtokában, mi a véleménye a gyerekek nyelvtanulásáról? Esetleg játékos formában „tanítja” már gyermekeit a különböző idegen nyelvekre?
- Nagyon megoszlanak a vélemények a kisgyermekkori nyelvtanulásról. Szerencsések, akik szüleik révén több nyelvet tudhatnak, a mai közös Európában ez már nem is olyan furcsa. Rengetegen élnek, dolgoznak szülőhazájukon kívül, az ő gyerekeik könnyedén ismerkednek két vagy akár több nyelvvel is egyszerre. Mivel az én anyanyelvem csak a magyar, úgy gondolom, hogy ezt tudom igazán átadni a gyerekeimnek. Nagyobbik kislányom szívesen énekel angol dalokat és mondókákat, amiket persze tőlem hallott és tanult, de én ennél tovább nem merészkedem. Sok nyelvtanár ismerősöm viszont bátran angolozik/németezik kisgyerekével, az ő tapasztalatuk alapján érdemes erre időt szánni. De mint minden nyelvtanulásban, itt is nagyon fontos a rendszeresség. Naponta vagy hetente többször foglalkozni vele, mert így lehet igazán eredményt elérni. Javaslom mindenkinek, hogy bátran kezdjen bele a nyelvtanulásba, mert kellő kitartással rövid időn belül elérhető a célul kitűzött nyelvtudás!